2010. december 31., péntek
2011...véégre!
Sokat jelent nekem ezt a 2011. Remélem sok jót fogok átélni ebben az évben nem úgy, mint 2010-ben. Nekem az utóbbi év a sírásokról és keserűségről szólt. Nem voltam valami boldog. Voltak szép pillanataim, de az nagyon kevés. Nekem a 2010es év elég pocsék volt, de képes vagyok még most is felkelni a földről. Magam mögött hagyok minden hülyeséget, még azokat is akikkel idén összevesztem és még mindig nem beszélünk. Jobb életem lesz nélkülük, remélem. Ha nem akkor bennem van a hiba és magamnak okozok fájdalmat. Hehe.
Én már most teszek egy fogadalmat. 2011-től kezdve, jobban tanulok, leszarom azoknak a fejét akik csak rinyálni jönnek hozzám utána meg magamra hagynak és a legfontosabb dolog: sokkal többet leszek együtt a barátaimmal, hogy jobban megismerjenek. (hát igen én mindent tudok róluk ők meg szinte alig ismernek engem. :S szörnyű, nem? de ez most megváltozik tényleg.) Nyíltabb ember leszek! : D
2010. december 28., kedd
Szünet
Ez után nem mászkáltam csak feküdtem a takaró alatt és végig vacogtam meg fulladtam egy éjszakát. Szörnyű, pont a karácsony hetére betegedtem le. Három napig le sem ment a lázam. Annyira köhögök, hogy már izomlázas a hasam is. Nagyon szar az orvosom meg nem rendel, találkozott ugyan vele apu tegnap a nagy Tesconak a bejáratánál de azt mondta majd jövőhéten meg néz. Na mondom remek. -.-"
Az ügyeletre meg nem mernek bevinni anyuék. Nem is értem miért. Na mindegy. A lényeg az, hogy a karácsony minden egyes napját végig fulladtam, most sem vagyok jobban, de a lándzsásútifű valahogy segít. :S De nem nagyon. Szal még mindig nem gyógyultam meg. Remélem azért 30-ig rendbe jövök mert muszáj mennem fezenbe elő szilveszteri buliba.
Na pusszantok mindenkit. ^^
2010. november 23., kedd
Egyedül....
Tegnap olyan jól éreztem magam ma, meg...olyan pocsékul voltam. Nem tudom mi van velem, mindenem fájt, a közérzetem is szar volt és ne is beszéljünk a többiről.
Esküszöm ennyire rosszul még soha sem voltam. Tudom, hogy ez nem betegség hanem csak egy egyszeri probléma (amiből mostanában megint sok van).
Egy időre leszoktam arról, hogy mással foglalkozzak de most megint ez van. Érzem, hogy magamat háttérbe szorítom és mást rakok a középpontba. Most viszont valahogy nem esik jól, megváltoztam. Teljes mértékben. Nem tudom mennyire lehetséges de amióta hazajöttem Nagyvelegről én más ember vagyok. Vissza akarok kapni a régi énemet. Utálom azt az embert aki most vagyok. Ó máj gázsi! Segíts! Pusszantok mindenkit! A Walt Disney a legjobb!
2010. november 22., hétfő
Nidda a köcsögje...
Címnek azért ezt választottam mert mostanában ez a jelmondata az osztálynak. Persze kitől lett elcsórva! Na kitől? Hát persze, hogy tőlem. Tapsot a hölgynek tudta a megfejtést! Kérem mondja a mikrofonba, hogy hívják *mikrofont tart oda* Golenya Cintia. Köszönöm szépen akkor Öné a, Hogyan készítsem ki a német és a matek tanárnőt című könyv. Kellemes olvasást!
No, de térjünk vissza a történethez. Szinte még bele se kezdtem pedig aztán van mit mesélnem nektek. Komolyan ti sztem ha bekerülnétek az új osztályomba egy nap alatt kipurcannátok persze ha elvontan tudsz gondolkozni akkor értesz minden poént és jól tudod ma érezni magad. ;D
Ma képzeljétek el nevető görcsöt kaptam Nimci (Nimród) hátrafordul. "Mit szívtál? Tuti, hogy szívtál valamit nem így szoktál viselkedni." Mondom fasza. Már szipusnak néznek. Beállhatok a Dóóónát és a Feltupírozott Bárányka mellé (alias Zsuzsi. xD ). Úgy ám a mi osztályunk tele van ferde emberekkel. xD
Én vagyok a...a...jah igen 4 By.:Nimród (ezt az egyik matekórai megfejtésem miatt kaptam azért vagyok 4 mert beakadt nálam a lemez és mostanra rám ragadt Nimike meg így hív engem. -.-" tééényleg még egyszer sem szólított a normális nevemen. szégyen gyalázat! Grrrr....)
Tovább nem mondom mert én vagyok a lényeg nem pedig mások.
Ma még az történt, hogy narancshéjjal dobáltuk egymást a Nimróddal és ő megdobott egy műanyagüveggel. Azóta is fáj a kezem. -.-"
Meg ma jöttem be a terembe és a Partik, Robi (tizedikes) és a Nimród ott álltak az ajtónál és valamelyik rácsapott a seggemre. -.-" Nem tom melyik lehetett de van egy tippem. Mostanában nem hagy békén. Múlthéten pénteken a kotonommal szórakozott (persze vittem szórakozásképpen. xD alsós szint de most na Kodály szint xD ) Egész nap nála volt. Régebben a telómra volt rákattanva most az öngyújtóimra. Nyuuuu. Bánt. >.<
Áh most lehet sokat beszéltem a Nimikéről. Drágaság. Legalább csuklik párat. Úgy mint ma én. Végig csuklottam a színházat és még itthon is volt párszor. :S
Lehet a szombat hatása. Jól bebasztunk Iszkán. Nem kell rosszra gondolni alkalmi szokott csak lenni. Nem vagyok alkesz.xD
Mindegy nem is ez a lényeg ott megégettem magamat miközben Márkkal égettük a kötél mászókát és fáááj! :$
Asszem ennyit akartam csak veletek közölni. ja igen az új csaj.
Holnap jön az új osztálytársunk és lány tesivel kezdünk. Ádám elkezdi nekem színházból kifele, hogy bejön első órára megnézni az új csajt. Mondom: Minek jössz be lánytesire? Tudtommal te fiú vagy. De hallod amúgy fölöslegesen jössz be elsőre ha neked az lyukas óra. Mondok neked valami újdonságot. Bejössz másodikra és hopp az új csajt látni fogod! Na nem nagyszerű ötlet? Szerintem az. Ádám: De miért te nem vagy rá kíváncsi? Én: Képzeld, hogy nem. Eleget láttam már fácsebukon és tudod engem a fiúk vonzanak nem a lányok. Meg amúgy is minek görcsöljek azon, hogy milyen? Ha nem leszünk jóba akkor nem leszünk jóba nem érdekel engem a kicsi kis alapozós feje. -.-" Ádám: Jól van jól van.
Na még szép, hogy jól van. xD
Asszem ennyi lettem mára. Aufwidersen! ( a tököm se tudja helyesen írni (németes vagyok xD ))
Arivederci amoreeee! :3 pusszantok mindenkit!!!!
2010. november 4., csütörtök
Életem legjobb napja lesz...
Ha valaki kíváncsi arra, hogy mit éneklünk az nézze meg youtubon.
Guiseppe Verdi: Quattro pezzi sacri(1. Ave Maria, 2. Stabat Mater, 3. Laudi alla Vergine Maria , 4. Te Deum.) Négy tételből álló mű. Nagyon nehéz a végén az utolsó tételben két felé oszlik a kórus így ezáltal kettő lesz a kórusok száma és igazán nehéz úgy énekelni. A nyelvezete, olasz latin. Van amit magyar olaszosan kell ejteni mert egyszerűen máshogy nem megy a többit meg olyan latinosan. (Ezt csak az értheti aki tanulja a két nyelvet de ha valakinek van logikája akkor ki tudja bogarászni. ) Szolmizálni sem lehet szinte. Kb úgy három ütemenként hangnem váltás van úgyhogy egyszer elpróbáltuk szolmizálni de nem is próbálkoztunk vele. Meg is volt a hatása, nagyon nehezen tudjuk eltalálni a hangokat. Szerencsére 8 év zene után nekünk gyerekeknek megy de a felnőtteknek nem igazán sikerül. :-/ Na de ez van. A mű igazán szép és nagyszerű darab, mondhatom, hogy Mozart Requiemjénél szebb. (;
A fellépés után meg mi lesz. Hát a BK tali! Szerencsemére még olyan kilenckor érek oda. Júj az lesz a legjobb kíváncsi vagyok már mindenkire. Ezért eszek most mézet, hogy anyuék elengedjenek. Fáj a torkom elég rendesen. :S De úgy is tudom, hogy jól leszek a talira és utána meg megint lebetegszek. xD Ez vagyok én egy jó nagy szerencsétlenség. :DDD
És én így szeretem magamat! xD
Ennyi voltam mára. Csókk.
2010. október 8., péntek
Újra itt!!
Új híreim vannak. Megjártam Olaszországot ebben az évben, egy CTF-n is től vagyok meg van az első négyesem matekból és még egy zenei világnapon vagyok túl. Ja igen meg egy betegségen.
A közeljövőmben várható: halottak napi éneklés, nagyvelegi találka, amit Dol rendez és még a szivaravatóóóóm!
Kezdeném az olasszal.
Mindössze röpke egy napnyi buszozás után odaértünk este 6-ra. Nem álltunk meg várost nézni oda fele. Nagyon izgatottak voltunk tök nagy volt. Elhülyéskedtünk ám. ^^
Olyan képek készültek, néhány fent is van Fb-n. ^^
Na...,de oda értünk és mindenki már alig várta, hogy megtudja kihez került. Persze én nem mert tudtam, hogy egyedül leszek és annál akit tavaly én fogadtam be. Oké beosztottak mindenkit haza mentünk. Egy szót nem tudok olaszul sem angolul. Csak is németül. De nem volt semmi gond mert azért kommunikáltunk. ^^ A végére már szerettem ott lenni. Utolsó nap annyi mindent kaptam útra valónak. Két szatyrot. Olyan kedvesek voltak velem. Szeretem őket.
Első nap pénteken amúgy: Mantovában voltunk, szombaton: Verona, vasárnap:Montagna, hétfő: Velence. Ez volt az útitervünk. Minden nap énekeltünk szarrá ment a hangunk. Keddre szinte az egész kórus lebetegedett.
CTF: Kirááály volt. A Kodály iskolából mindenki sárga volt. *-* Én védők közé mentem Ádámmal. Ginger a támadó csapatban volt egyik legjobb barátnőmmel. Sajnos a zsaruk lefújták vandálkodás miatt de a sárgák nyertek! :DD
Kööözben találkoztam Dollal! Olyan jó volt! Én szólítottam le aztán megtudta ám, hogy ki vagyok.
Egy jót beszélgettünk.
A matek négyest nem ragozom, hát tiszta zseni vagyok! xD
Zenei világnap: Isten király volt! A siya hamba tarolt mindent a fac ut is ja meg persze a santa lucia is. ^^ Ott volt Dol is. *-*
Azt mondta, hogy tetszett neki. És bemutattam anyuéknak aztán így megkérdeztem, hogy mehetek e Nagyvelegre. :DD És mehetek! Királyság vaaan! De nem lövök le minden poént az elkövetkezendő dolgokról. ^^
2010. augusztus 29., vasárnap
Tábori beszólások :DDD
Láttál hullócsillagot?
Nem tudom, hogy láttam-e. By: Andris
Kár volt beléjük a pia, ha már alszanak. By: Zsolti
Játszom, de figyelek is. By: Cinti
Az elosztóba be volt dugva a hajvasaló és a hajsimító is. By: Emi
Gruppen hajas. By Cinti
Síkosító a hajra kell. By: Dóri
- Milyen selymes a hajam! Ezt fogom este simogatni.
- Le fog csúszni este a fejed a párnáról! By: Vivi, Emi
- Mennyi ősz hajszál!
- Baszki, holnapra én leszek a Holleanyó! By: Emi, Evi, Vivi
Előtört belőle a pata. By: Emi
- Kié ez a cukcsi csat?
- Nem tudom, nem az enyém.
- Biztos Andrisé. By: Réka, Evi, Cinti
Hagyjad, hogy bedzsindzsásodjon a hajad. (raszta) By: Vivi
Az én rasztáimat simogasd. By: Evi
Csókolom! Evelin vagyok. Andris most csendkirályt játszik
és egy ilyen telefonálásért nem akarja elveszíteni a játékot. By: Evi
Csiklók vannak az égen. By: Cinti
Lófasz Marci. By: Bálint
A 10 csapás már megvolt és a kilencediknél tartunk. By: Andris
Túl sokat élek túl. By: Vivi
Rambo, a lufi. By: Cinti
Jó nevetgélést és fejfogást. xD
2010. augusztus 22., vasárnap
Igazságtalanság....
Megint hangszál gyulladásom van. Már annyira tele van a tököm pedig nem is ordibáltam meg ehhez hasonlók (kis énekelgetések persze voltak,de az...) kíméltem egész évben az Olaszországi út miatt a hangom erre meg megint év elejére és év elején utazunk. Most mit csináljak?! Nem hiszem el. Most nagyon kétségbe vagyok esve. Mindig velem történik valami ilyesmi. Most is amikor kórussal utaztunk volna Dunaújvárosba fesztiválra lebetegedtem. Vírusos lettem és most meg kiújult a hangszál gyulladás. A legszerencsétlenebb ember vagyok Magyarországon.
Most nem tudjátok átélni amit én. Imádok énekelni és most meg sem szólalhatok. Nem beszélhetek nem dalolgathatok....tiszta bolond leszek mire meggyógyulok.
2010. augusztus 3., kedd
Összeomlott világ....
_______________
Rád se bagózok? Rád se bagózok?! RÁD SE BAGÓZOK?! Kikérem magamnak. Azon agyaltam,hogy mit vegyek neked utólagos születésnapi ajándéknak,hogy mit írjak a leveledbe ( ami ráadásul szar lett ) és akkor te azt mered mondani,hogy rád sem bagózok?! Na kösz szépen. Most egy lyukat vertél a szívembe amit nem hinném,hogy helyre lehet rakni. Ezzel most nagyon megbántottál és jobb ha tudod kezdek besokallni attól,hogy egyszer azt hallom,hogy kiakadsz mert mással is kell foglalkoznom nem csak veled és akkor máskor megint azt hallom,hogy nem is bagózok rád. Mondtam én már neked ilyet?! *sír*
Hallottad te már tőlem,hogy Bea te most nem is bagózol rá. Nem nem hallottál mert el tudom fogadni,hogy vannak mások is nem csak én.
Nem tudom mit hiszel,de nagyon messze jársz úgy érzem. És tudod mit? Csak akkor mond azt,hogy nem bagózok rád ha nem teszek meg sok mindent. Én sem vagyok két csatornás,hogy ide is meg oda is figyeljek. Egyszerre csak egy megy. Emberből vagyok én is ahogy mindenki más.
Köszönöm,hogy végig olvastad és remélem szűrsz le ebből valamit.
Cintia.
________________________
És kérte valaki? Nem, sőt a levelet sem kértem.Akár vissza is küldheted bontatlanul, akármennyire is várom, hogy már a kezemben legyen.
Nem, nem mondtál.De az is igaz, hogy kurvára szar érzés azt olvasni, hogy mennyire jól el vagy Alice-val.Csak azért, mert összeköt az a "lelkiszemetesládácskáim".Próbáltad már a helyembe képzelni magadat? Fél napon át azon gondolkodom, hogy hogyan valljam be a szüleimnek az egyik eléggé végzetesnek nevezhető hibámat.Arra meg gondoltál, hogy délután háromig majdnem egyedül vagyok? Ilyenkor marad a net.Nem sok olyan közeli barátom van, mint te.Van elég barát, de az érdekes, hogy nyárra mindig eltűnők az éterben, mert nem megyek el velük lerészegedni valahova.Számítasz, ha nem vetted volna észre.
Tudom, hogy nem vagy két csatornás.De nem is kérte senki, hogy több emberre figyelj.Hagyj ki engem, talán akkor jobban fog menni a figyelés.
____________________
Csak ennyi. Ennyit fogok bemásolni nem akarom,hogy nevek kerüljenek a napvilágra csak is ezért.
Amikor elolvastam a válaszát bennem egy világ omlott össze. Nem ez volt az első,de mind közül a legrosszabb. Az egész éjjelemet végig sírtam nem tudtam mit csinálni magammal. És még a könnyeimet sem tudtam elfojtani pedig nem szeretem őket mutogatni.
Jelen pillanatban én most egy roncs halmaz vagyok és nem hinné,hogy újra ki virágoznék. Ez egy bitang nagy sebet ejtett rajtam. Azt hittem,hogy már megsebeztek annyira,hogy a többi már ne fájjon,de ez...ez mindennél rosszabb. Ennyi voltam kész vesztettem,elgyengültem....
Köszönöm a figyelmet.
2010. július 27., kedd
Péntek....
2010. július 20., kedd
Elvesztem
Ezért Bkról páran megérthetik miért mentem el. De ezt nem ide való téma.
Miután vége lett a bowlingozásnak mi elmentünk az orosz temetőhöz. Az a megszokott társaság volt. Nevek nem kellenek elég ha én tudom kik voltak ott. Jól éreztem magam,de de nem úgy ahogy szoktam visszafogtam magam. Még az a szerencsém,hogy akkor értem haza amikor anyuék még nem voltak itthon. Így is már anyu azt mondta nem mehetek el ilyen találkákra mert nem tűri,hogy ilyen legyek. És igaza van én több oszttalira el sem megyek. Sajnálom,de ez van....
2010. július 15., csütörtök
Kezd jó lenni minden. ^^
Bámbáááábáááá. Szombaton lesz Kárpátia koncert Csókakőn! Arra megyünk Fridával meg az őseimmel. De nem baj mi ketten úgy is el leszünk ők is és mehet a tombolás. *-* Utánya meg itt alszik nálam Frida. :D
Astán jön a hééétfő. Osztálytalálkozó. Alig ballagtunk el és már is meg van az első nagyobbnak mondható talink. :D Hát nem szupi. Háromra megyek a média elé mert Lillával oda beszéltük meg találkát. Tök jó már alig várom. Még a Gabinak a bérletét is elkunyiztam. Ezért egy ilyet kár lenne kihagyni. Mi lesz velünk 4 éven keresztül? Te jó szagú atya gatya! Bevallom nehezen fogom kibírni a többiek (akik nem maradnak ott) hülyeségei nélkül. O.o Rémisztő,de jó. :D
2010. július 11., vasárnap
Elképesztően hülyék vagyunk. xD
Inkább nem strapálom magam ki ahogy lát,nem érdekel. Úgy se mindenki ismer személyesen. :P
Csütörtökön este hívtak a barátaim,hogy pénteken nem megyek e velük Vadászba. Már régen láttam őket szal igent mondtam. Én a sulihoz mentem háromnegyed négyre ahogy mondtam közben meg felhívott Frida,hogy induljak el a piactér felé na akkor elindultam és Noya is hív,hogy várjam meg és akkor együtt megyünk a Frida elé. Na mondom fasza....oké 5 perc és el is indulhattunk. Persze én fekete hosszúnadrágba nyáron hülyébb nem is lehetnék. A Cubavabannanál találkoztunk össze és onnan mentünk a Vadászba,de még út közben beugrottunk boltba is,hogy vegyünk vizet meg Monsterst. xD Oké ez még nem volt olyan nagy szám. Megérkeztünk mind a hárman a Vadászba és úgy volt Flórával ott találkozunk. Vártunk rá természetesen,de neki láttunk a szórakozásnak. Első menetnek mind a hárman ittunk egy vadászt aztán csocsóztunk. Aztán bővültünk egyel. Megérkezett Flóra.Meg is lett beszélve,hogy én egy sörre hívom meg ő meg egy vadászra. XD Ez volt már asszem a harmadik menet.
Aztán Noyának mennie kellett addigra én már állatira szédültem és a 4 fős csapatból lett 6 fős. Mivel Noya elment és a helyére jött Tomi,Meme és Netty. :P Készek voltunk aztán én felhívtam anyuékat,hogy az uccsó busszal megyek haza a 22:35sel...aha szépen elment az orrom előtt. Flórával felvettünk egy-egy pulcsit és bumm beleugrottunk a bokorba. Én mérgemben ő meg csak szórakozásból. :P Tuti volt. Aztán elmentünk a savanyúvízeskúthoz és ott felhívtam aput,hogy ott alszok a Fridáéknél és a 22:40esel megyünk ki Kincsesbányára. (amikor ez a beszélgetés zajlott 22:40 volt xD ) Bele egyeztek és azt mondták,hogy szombaton menjek anyuhoz a piacra. Jó oké szia puszi. Le lett rendezve,de mivel lekéstük az utolsó kincsesi buszt is eszért az 5:15sel kellett mennünk addig meg a városban kellett maradnunk. Persze Flóra felhavíta apuját,aztán érte jöttek. És márcsak hárman maradtunk. Úgy döntöttünk a sulim udvarán fogjuk tölteni az éjszakát. Oda fele menet bementünk egy non-stopba és vettünk hagymás kiflit és vizet.
Megérkeztünk a hátsó focipálya közepére le minden cuccot és neki láttunk az éjszakázásnak. Ezt már nem tudom elmesélni mert sztem volt amikor én bekuntam. xD
Úgyhogy 4:20on valahánykor elindultunk a piactér felé és megvártuk a buszunkat. Haza értünk lefeküdtünk aludni és a 12:11sel mentem haza. Úgy fáj még mindenem,hogy azt el sem tudjátok képzelni. Szar érzés,de ez még nem hátráltat abban,hogy továbbra is ugorjak bokrokat. xD
2010. július 2., péntek
Mit találtam te jó szagú atya gatya! :D:D

Most néztem a suli honlapját és megtaláltam ezt. De JÓÓÓÓ! Annyira állati,király,zsír! Felpörögtem. Na csak ennyit akartam. ^^
2010. június 29., kedd
Ahogy ígértem itt van.
Szeretem a tesómat. Senki sem tudja,hogy mennyire. (L)
2010. június 22., kedd
Ho-ho-ho mint a télapóóó! xD
Imádom a világot! *hazugság*
Ma volt az iskolámban a beiratkozás. Fél tízre kellett bemennem nagyon komoly volt. xD Két új osztálytársamat már láttam is nem voltak valami nagy személyiségek,de hát ez van. Node nem is ezt akartam mondani most.
A ballaságom már lezajlott. Az eszem megáll most már 9es vagyok!!!!! Juhúúú! Bukás nélkül jeeee!
Ja..igen. Júni. 12. Szombat.
Délelőtt fél tizenegyre kellett bent lennünk. Ugyan is félkor volt az utolsó becsöngetés az utolsó ofőnkre. Uh fáj. Amikor beléptünk a virágokkal feldíszített osztályterembe mindenki asztalán várt egy piros virág,egy cd az osztályról meg a tarisznyánk. Névre szóló volt mindegyik.
Fél 11. Becsöngettek. Katin néni elmondta,hogy is érez most hogy el kell válnia tőlünk. Nem meglepő elviekben mi voltunk a legkedvesebb osztálya annak ellenére,hogy nem voltunk angyalok. :')
Még 1x utoljára felolvasott egy novellát nekünk ami pontosan illett ehhez a naphoz. 10:55re pontosan be is fejezte. Ekkor intett nekem és a Marcinak,hogy menjünk koszorúzni. Végig ballagtunk a folyosón a koszorúval a sorfal közt és a Kodály szobrot a végén felavattuk,hogy jövőre a mi koszorúnkat vehessék le. Hát igen az első fotó amit apu készített. xD Milyen fejeket vágunk. xD
Ezután mi visszamentünk és beálltunk a helyünkre és megindultunk. Elkezdtük énekelni a..nem is fontos mit,de azért elmondom,hogy a Most múlik pontosan-t.
Apu elmondása szerint végig loholtunk az egész iskolán. Köszi apu! Tudtam,hogy te igazat adsz nekem. Egy jó képet sem tudott csinálni rólunk mert mind elmosódott. Kettőt mutatok egy sikerült a másik nem.
Ahogy kiértünk minden széken lufik vártak minket,hogy azokat a végén eleresszük. Mellettem az Ancsi és az Olivia ült. (L)
Végig nevettük az egész ballagást. Nem tudtunk sírni. Előtte két napot végig sírtuk már nem tudtunk. Viszont a hetedikesek bőgtek. :'D
Miután mindennek vége lett haza jöttünk. :D És folytatódott napom.
És itt van pár képecskekecske:
No ennyi lenne vagy is nem. Még a tesóm ballagásáról is rakok be képeket,de azok új bejegyzésben lesznek. ;)
2010. június 16., szerda
Hogyan is kezdődik nálam a nyáriszünet...xD
Én és Flóra a negyed hármas buszon találkoztunk ami a vasútra vitt minket. Azzal szemben van az a híres nevezetes sulim. xD
Az oldalánál van egy fa és egy pad (Köme pad). Oda leültünk és vártunk. Úgy volt megbeszélve,hogy negyed háromkor találkozunk és mi késünk ketten a Flórával. De a hülye fiúk nem értek oda. Utánunk érkezett olyan 5 perccel a Köme utána a Frida aztán Kátai meg Balázs és legutoljára Benedek. A három utolsó fiúval meg Flórával elmentünk dohányt venni a pipába. Kettesbe hagytuk a szerelmeseket. :?
Elbuszoztunk szépen a pipás bolthoz és ott vettünk görögdinnyés (állati szar :S ) dohányt. Aztán vissza meg már gyalog mentünk és bementünk a sulinál lévő Coopba. Ott vettünk egy kólát meg jégkrémeket. A fiúk vmi boomot vettek mi meg Flórával nyelvfogósat. Annak a boomnak olyan íze volt mint a céklának. xD Ezért vettünk mi nyelvfogósat. Sárga és bordó nyelv 4ewa!!! xD Ezek után visszamentünk a találka helyre és elindultunk a Bahnhof mögötti rétre. Útközben megrendeltük a pizzát vmi nem tom milyen nevű cégtől. xD Komoly volt ahogy a fiúk elmagyarázták,hogy hova kell vinni a kaját. Ismertető jel:Buzi nagy rét és pipa. xD Ez volt a leírásuk. Hülyék komolyan.
Letelepedtünk miután megérkeztünk és összeraktuk a pipát. Flóra berakta a dohányt és a szenet Benivel meggyújtották. Olyan íze volt mintha már is odaégett volna. Naon szaaar volt! >.<
Amíg meg nem hozták a pizzát pipáztunk elfogyott a görögdinnyés és kicseréltük inkább kókuszosra vagy ananászosra. Már nem tudom. Na az már egy fokkal jobb volt.
A pizzával egy gond volt. Nem mondtuk,hogy darabolják nekünk fel. Kést vagy bicskát nem is vittünk magunkkal. Így kézzel téptük magunknak a szeletet. Ti láttatok már olyan pizza feltétet,hogy tejföl,hagyma,kolbásza,párizsi,kolbász lé és sajt? És ez volt a hagymás tejfölös. xD Nem volt valami jó,de megettük. Ezután inkább folytattuk a pipázást hárman Kátai Flóra és Én. Néha jött Beni is szívni,de nem maradt ott. Inkább Balázzsal ugrattak bicóval. Először ők mentek el olyan háromnegyed hétkor mi meg negyed nyolckor indultunk el a fél nyolcas buszra amit le is késtünk.
Engem apuék összeszedtek a többiek meg haza mentek busszal. Ezzel kezdődött a nyaram. Milyen jó. xD
2010. június 11., péntek
Egy nehéz hét....Vége minden jónak. :S
Az osztályunk az utolsó hetéhez ért. Hétvégén túlesünk egy mérföldkövön.Szerencsére ezt elfeledtette velünk a hét minden napja. Szerdán kezdődött minden.
Szerdán volt a szülők műsora. Nekik adtunk egy köszöntő előadást,hogy megköszönjük eddig foglalkoztak velünk. Aztán jött a szomorú csütörtök. Ez már nehezebb. Csütörtökön volt a szerenádunk. Nem hittük volna,hogy sírni fogunk. Pedig így volt. Énekeltünk a suliban este a tanároknak és mindenki elsírta magát (kivéve aki nem). Nagyon rossz volt. Főleg amikor az ének tanárunknál voltunk. A földre mécsesekből kiraktunk egy szívet és mindenki fogott egy gyertyát a kezében. Olyan jó volt. És utána felmentünk,hozzá és közösen énekeltük azokat a számokat,hogy: Azért vannak a jó barátok
Egyszer véget ér a lázas ifjúság
Ha én rózsa volnék.
Az első számot egyszer elénekelte nekünk és csak tőlünk annyit lehetett hallani,hogy szipp és,hogy orr fújás.
Akkor jött a fájdalmas péntek.
Ezen a napon búcsúztattuk a tanárokat. Én voltam az első aki elsírta magát ráadásul éneklés közben. Annyira rossz érzés volt. Szörnyű volt látni,hogy a tanáraink sírnak,mert elmegyünk. Szörnyű volt utoljára az osztályunkban úgy együtt lenni,hogy mindenki ott van,szörnyű volt az,hogy tudjuk el kell engednünk őket.
A legeslegrosszabb nap,szombat:
Szombaton volt a ballagás. Mielőtt elkezdődött Marcival elmentünk megkoszorúzni a Kodály szobrot és utána álltunk be a helyünkre. Végig mentünk az egész iskolán majd ki az udvarra. Minden széken voltak lufik.
Végig ültük az egészet sírás nélkül. Nem tudott senki sem sírni. Ebben meg ez volt a rossz. A végén meg levettük a lufikat és mind a két osztály egyszerre eresztette el. Egyszerre szálltak fel a lufik és egyszerre hagyták el az iskola udvarát,hogy elmenjenek és jó útra találjanak aminek a végén majd jó kezekbe kerülnek .
Sajnos a lufikkal nem tudom mi lett csak azt,hogy én mostantól fogva a Kodály Zoltán Általános Iskola Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény büszke gimnazista diákja vagyok. *.*
2010. május 20., csütörtök
Nem megy tovább...
Ez a napom ma így telt a holnaptól már nem tudom mit várjak. Lehet,hogy veszek be altatót és átalszom a napot. Már volt egy idegösszeomlásom nem akarok még egyet kapni egy ember miatt. Már megtette más valaki télen egy fellépés előtt. De az altatós dolgot sem csinálhatom meg mert Beával megbeszéltük a dolgokat és végre jóban vagyunk. Igaz egy napig tartott az én részemről,de már az is sok volt nekem. Nem tudom,hogy bírnám ha nem lenne.
2010. május 18., kedd
Wáááá!!!! :D:D:D
No,de nem is ez a nap híre. Kettő is van,de a legjobbal kezdeném.
Ma volt kórus próbánk ugyan is 28-29-es Tapolca és arra kell most felkészülnünk. Huh hát igen. Nagyon jó volt kiosztották nekünk a Bountikat meg megmutatták még 1x az emléklapot amit kapott a kórus. Aztán persze jött az éneklés.
Tudjátok voltak itt a drága olaszkáim (Maasambaaa *.* ) és nekik volt egy állati jó számuk. Na,ma azt tanultuk meg.
http://www.youtube.com/watch?v=FGE0eaQMQGM&feature=related <-Zeneee! *.*
Mindenkinek ez a kedvence. :D És ezzel megyünk majd ki Olaszországba jövő ősszel. :P
A nap második nagyon fontos híre meg az,hogy:
Állatira szétzúzta a suliudvart a szél. O.o Ki sem engednek minket az udvarra mert,hogy veszélyes. Ami tegnap kidőlt fa még mindig ott fekszik az udvar közepén a másik meg a kerítésen van. Elég ramatyul néz most ki a Kodály. :/
De nem is baj mert engem nem szomorít annyira el. Ez is a Siya Hamba miatt van. ^^ Iiiimádom ezt a szááámot! O.O
2010. május 17., hétfő
Fúúúú baszki!!!!!!!!
Leginkább az utóbbiról tudok nektek most mesélni. Isten király volt komolyan! :D Igaz lebetegedett a hangom,de nem bánom mert jól éreztem magam. De mind ez a hétvégén történt ugorjunk vissza a hétfőhöz. :D
Khm hétfőőő:
Szokásosan nem történt semmi. Az unalmasnak ígérkezett nap nem okozott nekem kellemes meglepetést. Vagy talán még is? Ja de télleg, még is csak történt valami jó dolog. A biosz tanárunk nem volt suliba és az óra helyett FILMET néztünk! Ez nálunk igazi ritkaság. Mondjuk így 8. év végén már nem is lepődök meg az ilyeneken. Inkább csak ülök és nézek.
Höh hát kedd:
Ezen a napon nem is tudom mi történt. Imre bá (az iskola igazgatója) bejött ének órára mivel mostantól ő tartja nekünk mert Antónia néni műtéten volt és nem jöhet még vissza. :S No de igen. Akkor órán Imre bá kijelentette,hogy XI. Alba Régia Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválra benevezte az osztályunk kamara kórusát azon a néven,hogy Málinkó. Nem ez lett volna a nevünk hanem Doche Voche,de azt mondta ez túl nagyképűnek hangzana 8-ban. :/ Hát ez van. Az óra hátra levő részében velünk próbált a versenyre. Nagyon jó volt. Szeretem,ha csak a kamarával foglalkoznak. :P
Szerdaaaa ♥:
A szerdai napunk nagyon jó volt! *.*
Első két órában újra filmet néztünk eléggé uncsi volt,de megérte legalább nem tanultunk. Harmadik órában meg kezdődött a ballagási fotózásunk. Ezt a napot nem tudom elfelejteni. Meghozták a lila kendőnket és a sminkes is megérkezett. ^^ Akik kisminkeltették magukat azok hamar elkészültek. Én is ki lettem kenve. Azt mondták a többiek,hogy olyan a szemem mint egy bocinak és hogy tök aranyos vagyok vele. :D Mondom kösz. xD
No,de igen aztán mentünk a fotózásra megtörtént az osztálykép a tanarakkal. Ez után jött még az egyéni fotózás is. Na igen kint a hidegben. >.<
Akik mindig velem vannak fezenben. :) Én: második sor balról a 3. :)
A Málinkó kamara kórus. Én: első sor balról az 1. :D
Csütörtök:
Ezen a napon kezdődött a fesztivál egy felvnulással amit elmosott az eső. Ádám,Inez,Melinda,Luca és Én bent maradtunk a suliban,hogy nem tudunk haza menni este 7 előtt ebben az esős időben. Még jó,hogy bent maradtunk hisz jöttek az újságtól,hogy címlapfotót készítsenek rólunk a Fejér Megyei Hírlapba. :D
Aztán este meg mentünk a fellépésre. Volt ott minden kórus:lengyel,ukrán,szlovák és még sorolhatnám. Sajna az erdélyi kórus nem tudott eljönni azért énekeltünk egy székely népdalt sőt nem is egyet. Kifejezetten imádom az Erdélyieket,mert ahányszor voltam ott mindig szeretettel fogadtak minket.
Péééntek:
A szerenád napja. Persze megint szakadt az eső szóval ezt is elmosta az eső,de meg lett oldva mert amint elállt megcsináltuk és naggyon tapsoltak nekünk az idegenek akik megálltak az utcán. Este meg egy templomi fellépésünk volt az sem volt rossz de nem is volt olyan jó szóval mi voltunk a legszarabbak. xD Még a kicsik is jobban énekeltek mint mi. Eszméletlen.
Szombat:
Reggel 8-ra kellett menni be a városba,hogy énekelhessünk a versenyen. Nagyon durva volt. O.o Elképesztő,hogy milyen időben mire vagyok képes,hogy beérjek. xD
Aztán amint odaért mindenki a találka helyre bejelentették,hogy a Málinkó is énekel. Na mondom fasza. És az egyenruhánk hol marad? Kérdezte Imre bá. Mondom: Senki sem szólta nekünk,hogy ma éneklünk. Azt húzta a száját elég rendesen. Komolyan elegem volt már abból a napból. Akkor a Bárdossal énekeltünk egyet jól le is zajlott aztán mi beültünk kamarások a nézőtérre. Huh hát igen százszor jobb kórusok voltak nálunk. Emlékszem a pestiek után jöttünk mi. A kamarának a fél műsorát sikerült csak végig csinálnom mert majdnem megfulladtam. Nem tudom mi tört rám. Egyszer csak nyeltem és elkezdett kaparni a torkom. Iszonyatosan szar érzés volt! >.< Senkinek nem kívánom. És pont akkor kezdett ez lenni amikor a kedvenc számom lett volna amiben ráadásul még szoprán is vagyok. :(
http://www.youtube.com/watch?v=_PDTyK-1blE <-Zene *.*
Ez volt délelőtt. Este 7-re visszakellett jönnünk táncházba. A Bárdosnak kötelező volt hiszen mi voltunk a házigazdák. Eleinte be se akartam jönni,de az Ádám rá beszélt,hogy nem lenne olyan jó nélkülem. ^^ Mily kedves. :P
Na szal be is mentünk Bárdos póló meg minden. Jó kis hangulatot teremtettünk ott. Játszottunk táncoltunk és énekeltünk egymásnak. Először mi magyarok aztán az ukránok (azok a csajok kész vannak. xD ) utána megint mi aztán a lengyelek. Na jó az utóbbi emberkék készek voltak. Megtanították nekünk a csibetáncot. xD Ott volt az biztos. A végét sajna nem tom mi volt mert mi az Ádámmal leléptünk fél 10-kor asszem. >.<
Vasárnap:
Ezzel a nappal zárult a fesztivál és az én éneklési lehetőségem hisz szombaton táncházba elénekeltem az összeset :P. Tegnap a lengyelekkel és az ukránokkal szemben ültünk. Az egész záró ünnepséget végig hülyéskedtük egy sráccal. (lengyel volt) Elkezdtük ülve táncolni a csibe táncot. Na azt látni kellett volna. xD Egyszer ők utánoztak minket egszer meg mi őket. Komoly volt. Amikor meg a kamaránk a díjat vette át húúújogtak. *.* Egyem a szívüket. Olyan jó fejek voltak. De nem sírtam akkor amikor elbúcsúztunk. Az olaszok jobban a szívembe vésték magukat. :D
Ezen a hétem,meg hát igen. Eléggé zsúfolt lesz,de túl élem majd valahogy. :P
2010. április 24., szombat
Mi az,hogy? :@
Meghallgatni az egészet mert azért érdekes:
http://www.fehervartv.hu/
Ez volt csak csütörtökön.
Ez előtt még volt kedden is egy fellépésünk nagy kórussal is. Állatira jól szerepeltünk mind a két kórussal is. De a legjobb akkor is a kamara (Szamóca) kórusunk volt. Egy pillanat nagyon megmaradt bennem vagy is inkább kettő.
Az első:
Kint állunk,hogy várjuk,hogy bemehessünk a terembe ahol éneklünk. Kint van velünk a karnagyunk Imre bá (suli igazgatója) és mond nekünk egy nagyon megtisztelő dolgot. Szó szerint tudok idézni.
"Nagyon büszke vagyok a nyolcadikra. Ha ti nem lettetek volna meg halt volna a műsorunk."
Ezzel vonultunk be Imre bá szívébe.
A másik szitu meg az,hogy: már kint állunk a közönség előtt és éneklünk is. A szigorú zsűrire pillantok és látom,hogy meg vannak velünk elégedve,de nagyon is. A Bárdosnál amikor énekeltünk a nekünk bal oldali zsűritag állandóan fogta a fejét. A Szamóca kamaránál meg elégedetten volt hátradőlve. Na mi ez,ha nem megelégedetség?
Ne meg igen tegnapi kirándulás Pesten. A hét csúcspontja. Nem is voltunk suliban,mivel az első óránk nyumban két kerámia volt aztán meg mentünk is. Az uti céljaink a Szépművészeti múzeum és a Terrorháza volt. A szépművészetiben a kedvencem egy igazi múmia volt. Há még beszélgetni is leálltunk vele egyik osztálytársammal a Flórával. *-* Nagyon jó kis társaság. xD Ja meg a vendégkönyv...xD A másik szenvedélye az osztálynak,hogy abba írogassaon. Csak mi tudunk baromságok firkálgatni. Szóval igen az egyiptomi rész állatira jó volt,de a festményes rész már uncsi volt meg a szobros is,de azok a levágott tökű szobrok királyok voltak. Lekötötték a figyelmünket elég rendesen. xD
A terrorháza meg nekem tényleg terror volt. A hülye fiúk elég rendesen abban tartottak minket. A felső emeletek nem voltak olyan izgalmasak,de a pince az már nem volt semmi én ott még sírva is fakadtam.
Tudni kell rólam,hogy én állatira félek a sötétben és nagyon be tudok pánikolni ha sötétségben kell lennem. Szerencsére ott nem volt vakság,de volt egy szoba amibe guggolva kellett bemenni és sötét volt ott. Pont beakartam menni a Lillával,de valaki megfogott hátulról és belesuttogott a fülembe. Ott kaptam majdnem szívrohamot. Egyedül én ijedtem meg,de nagyon sírva jöttem el onnan. Nem viccelek tényleg. Sírógörcsöt kaptam. Így ne vegyétek komolyan a félelmeket. Mindenki ott vigasztalt,hogy nyugodjak meg nincsen semmi baj. Aztán az út hátra levő részében totális komorság tőlem és állandó rosszullét. A Marci bocsánatot kért tőlem nem is haragszok rá csak iszonyatosan szar volt.
Ennyit erről a hetemről. ^^
2010. április 4., vasárnap
Egy őrült nap!

Amint látjátok a képen 2,azaz kettő ember szerepel. xD
Az uncsihugom meg én. Hát nem vagyunk szépek?
A mai est boszorkányai mi vagyunk a Szilvivel.
És a kép története:
Mivel ma van húsvét, e ünnep alkalmából ellátogattunk a mamusékhoz. A jól megszokott 10 perces késéssel oda is értünk. Mindenki odaadta a nyuszitól kapott ajándékát aztán mentünk is és ebédelni. Megettük majd engem és a tesómat születésnapunk alkalmából felköszöntöttek. Bementünk a két uncsitesómmal az egyik szobába és elszórakoztunk. Addig a percig amíg ki nem mentünk a konyhába a dédihez és a mamushoz. Ott találtuk ki,hogy feltupírozzuk egymás haját. Miután végeztünk bementünk az ősökhöz a másik szobába -ahol foci meccset néztek- és rájuk ijesztettünk. Ekkor lettünk a két bocsi. Aztán rohangáltunk még egy kicsit aztán bevonultunk a kicsi fürdőszobába berúzsoztuk magunkat és jók képeket csináltunk. Ez az én kedvencem. A favorit!
2010. április 1., csütörtök
Az olaszok királyok....
Első sor (balról jobbra): Errico♥,Giorgia és Ariana
2. sor (balról jobbra):Én (egyik szél Errico mögött),Dalma (jobb szél Ariana mellett/mögött)
3. sor (balról jobbra): Lilla,Luca,Dóri és Aliz
Első sor (balról jobbra):Giorgia,Ariana és egy másik Giorgia.
2. sor (balról jobbra): Nem tom kicsoda,Dóri,Én,Aliz és Mateo♥
3. sor (balról jobbra): Lilla,Luca és Dalma
4. Sor: MaSamba♥
MaSamba Errico és Mateoooo szeretünk titeket. :P
2010. március 23., kedd
Ez a hetem.
Március 27-én jönnek az olaszok. Ezen a hétvégén! Már annyira várom őket főleg,hogy hozzám jön kettő. Az hétvégém rá megy,de nem érdekel. Jó másokkal ismerkedni főleg,ha azok akarnak velem barátkozni. Júúúj. Ha már most be vagyok zsongva,mi lesz velem szombaton amikor beáll a buszuk és leszállnak,hogy "Buona sera! " ? Hát be fogok halni. Nem is tudok olaszul csak köszönni. Majd mutogatni fogok nekik 3 napon keresztül. De nem is csak egy mert szombat az nem számít,mert csak lefektetem őket meg a hétfő és a kedd sem mert hétfőn én suliba leszek ők meg Pesten,kedden meg reggel mennek haza. Akkor is csak köszönni kell nekik.
Na,de nem is a szombat lesz a jó hanem a vasárnap amikor elvisszük őket bowlingozni. Júj,de jó lesz.
Csütörtök....
Hát igen. Az nap lesz a kivizsgálásunk,hogy nincs e valami bajunk. Tudja mindenki nem,hogy miből áll egy ilyen. Súly,látás,magasság meg ilyenek. Naaggyon komoly lesz.
Ma....
Ma kaptuk meg a hepatitis B második oltást. Nagyon fájt! :,( Jobban mint az első. Ha valaki már volt az tudja milyen érzés. Hát nem jó az biztos. Barátnőmnek fognia kellett a kezem,hogy be ne feszítsem. Akkor rosszabb lett volna. Így is kicsordultak a könnyeim amikor megkaptam. És én voltam az első az utolsó csapatban! Nagyon rossz volt. Még most is fáj és lehet hőemelkedésem van. Nagyon rosszul vagyok. Szédülök,hányingerem van meg minden bajom.
2010. március 12., péntek
Egy sz@r csütörtök
Na,de igen. Az ok pedig,hogy miért kellett mennem az,hogy megvizsgálták,hogy nincs e toxoplazmám. Nem tom mi az,de nem is érdekel. Szerencsére ki is derítették,hogy nincs,de viszont kezdetleges rövidlátásban szenvedek. Ez 4 rohadt fájdalmas cseppentés után tudták nekem megmondani. Komolyan mondom kikészítenek az orvosok. Ide-oda kellett tág pupillával rohangálnom a kórház és egy opticenter közt. Nagyon jó volt mondhatom. Nem tudtam kinyitni a szemem annyira bántotta a fény. Ráadásul még vakító fehér hó is esett szal tényleg egy jó kis élményem volt. Már mondtam anyuéknak,hogy inkább a suliban írnám a matek dolgozatot,de hát nem tok mit tenni.
De a fő az,hogy nem kaptam szemüveget félévente vissza kell járnom 18 éves koromig és meglátják,hogy milyen a szemem. Ha jó vagyok fél év múlva már szemüveggel nézem itt a képernyőt. Nagyon nem akarom,mert nem áll jól,de hát nem tok mit csinálni ez van akkor.
Na ennyi is lenne. ^^
2010. február 28., vasárnap
Balról jobbra kell nézni,mert neveket mondok. Ádám/Muigelito/,Kriszti/Ginger/ és Én/Brianne/. Igen mi így hárman nagyon jóban vagyunk.
Csütörtök délutánt írunk. Mindannyian kijöttünk a suliból. Ádámmal éppen kórusról Kriszti meg hát kajálni volt elvileg aztán nem tom,hogy KT-val volt e. Ez az egy nap amikor találkozunk a Krisztivel mert ő már nem is az osztálytársunk sajnos. Most éppenséggel ki is használtunk minden egyes percet mert muszáj. Beszámoltunk egymásnak mindenről ami történt és én még BK-s fejleményeket is hoztam mert ő nagyságuk nem képesek feljönni. Jó nem szidom őket,mert nem tehetnek róla,hogy nincsen otthon net vagy éppenséggel a szülők nem engedik. Krisztivel aznap kb egy órát lehettünk együtt. Sajnos Ádámnak mamájához kellett mennie. De térjünk is vissza hozzám és barátnőmhöz. Mivel neki aznap tambura órája (az egy pengetős hangszer) volt én elkísértem és együtt mehettünk haza. A buszon nagy eszemmel kitaláltam,hogy jövőhéten ott alszik nálunk. Nem is kellett sokat győzködnöm,mert hát anyumnak ő a "pótleányzója" én meg az ő szüleié vagyok. Szóval rögtön igennel bólintottak az ötletre. Olyan szuper. Szóval igen a péntek esténk az alvás nélkül fog telni a szombatunk meg röhögéssel a vasárnapunk pedig búcsúzkodással. De én ezt nem bánom,mert itt lesz és legalább nem leszek egyedül a hülye gondolataimmal.
2010. február 19., péntek
Koncert...és Házibuli
Már jó ideje nem írtam semmit ide,de most már ideje lenne. Ugyan is történt vagy is inkább történni fog valami jó. Holnap ugyan is Kárpátia koncert lesz és most nem anyumékkal megyek hanem osztálytársakkal. Arra a napra tisztán emlékszem amikor az Andris odajött hozzám,hogy én megyek e Kárpátiára. Mondtam,hogy nem megyek aztán ő meg hívta a többieket,hogy rávegyenek arra,hogy velük tartsak. Nem kellett sokat könyörögniük,hogy rávegyenek. Csak akkor még egy gáz volt. Az úgy nevezetes szülők. Persze nem volt nehéz meggyőzni őket.
De viszont nem ez volt a feladatom nehezebbik része,hanem az,hogy elengedjenek az Andrásékhoz házibuliba ami ráadásul OTT ALVÓS is. Hát igen rögtön az volt a válaszuk,hogy:"Kislányom ez nem jó dolog. Kik lesznek ott egyáltalán? Hogyan jutott ez eszetekbe?" most idéztem apukámat. Anyát sajna nem tom mert ő ebbe nem szólt bele. De minden esetre nem nagyon örültek. Nekem csak annyi volt a válaszom,hogy:"Apa nem vagyok már 4 éves ki törpe akire mindig vigyázni kell. Meg most miért nem tudsz bennem megbízni. Semmit nem fogunk inni. A múltkori Mercis ügynél én ittam?! Nem! hát akkor meg miért nem mehetek? Amúgy meg ott lesz a Flóra,Frida,Noémi,Melinda,Dorka,Balázs és Andris. Most bennük mi rosszat látsz?! " kicsit felháborodtam. Tudom jogosan voltak így kiakadva,de hát én is. Most már tényleg nem kell állandóan a seggemben loholni,hogy minden lépésemet figyeljék. Jövőhónapban betöltöm a 15-öt. Egyre közeledek a bűvös 16-hoz és 18-hoz. El kell fogadniuk,hogy egyszer mind a két gyerekük felnő. Bezzek a testvéremet mindig elengedték egy veszekedés nélkül mindenhova. Jó lány vagyok. És akkor mi van? Ugyan olyan vagyok mint a többi ember. Vagy csak nem tudok róla,hogy más lennék? Áh ki a fenét érdekel?

2010. február 4., csütörtök
Titkos szerelem enyém

Mert kis szobámban ma éjjel is, róla álmodok?
Ó Mennyi nap, ó mennyi óra, múltam múló percei.
Én szerettem, így nem feledtem, visszahúzó képeit. ...
Husvéth Adél
2010. január 30., szombat
Meghalt Anne Frank naplójának megőrzője
Egy hónappal 101. születésnapja előtt, hétfő este meghalt Miep Gies, az az asszony, aki megőrizte Anne Frank naplóját - közölte a második világháború megrázó sorsú zsidó áldozatának amszterdami emlékmúzeuma.

Miep Gies volt az, aki a család rejtekhelyének felfedezése után összegyűjtötte a tizenéves Anne szétszórt papírjait és feljegyzéseit, majd olvasatlanul elzárta őket egy fiókba a kislány visszatérésére várva.
Anne azonban hét hónappal az elfogását követően tífuszban meghalt a bergen-belseni koncentrációs táborban, mindössze két héttel azelőtt, hogy brit és kanadai katonák felszabadították volna a tábort.
Gies a kislány apjának adta a papírokat, aki a padlásszobában bujkáló nyolc ember közül egyedüliként élte túl a megpróbáltatásokat. A feljegyzések 1947-ben jelentek meg könyv formájában, az Egy fiatal lány naplója címet később Anne Frank naplójára változtatták. Ez volt az első holokauszttal foglalkozó mű, amely széles érdeklődést keltett, a több tucatnyi nyelven megjelenő könyv tízmilliós példányszámban kelt el.
A háború után Miep Gies a könyvet összeállító Otto Franknak dolgozott, népszerűsítette a naplót és megválaszolta a világ minden tájáról érkező leveleket. Frank 1980-ban bekövetkezett halála után tovább kampányolt a holokauszttagadók ellen, és cáfolta az állításokat, melyek szerint a napló hamisítvány lenne.
2010. január 29., péntek
Draft...
Nem rég felkérték a Kodály Zoltán Általános Iskola Gimnázium és Alapfokú Művészeti Intézmény 8/é osztályát vagy is minket,hogy énekeljünk a Városházán. Megdöbbentett minket mert általában a kórusunkat kérik meg az éneklésre. Látszik,hogy Fehérváron hírnevünk lett. ^^
Ez mind szép és jó. Szóóóval holnap azaz 2010. Január 30-án szombaton fellépünk. Asszem 5 darab dallal ami úgy 10-15 perces. Kb...
Annyira jó. De nem ez nem minden. Ugyebár mondtam,hogy utazunk majd Finnországba. Na,holnap elkezdődnek a táncpróbák. Huh már alig várom. Főleg a válogatást,hogy ki mehet és ki nem.
Hát öhm ennyi lett volna. ^^
2010. január 26., kedd
Szombat....Felvételi...Buli....Mi is volt akkor?
Már pánikba estem. Nem csak én hanem mások is,de legjobban én még is csak. Szeretnék egészségügyes lenni. De ha ez így sikerült akkor nem fog menni. Vagy talán még is? Ááh mér nem tudok semmit. Elegem van. Mindent elcsesztem az életemben eddig. Na de mind1. Nem csak ez történt velem szombaton.
Volt más is csak kicsit később.
Ugyebár van egy olyan hely,hogy Fezen club és akkor és ott az egyik kedvenc együttesem zenélt a Pokolgép. Páran az osztályból,Flóra,Frida,Dorka,Merci és én elmentünk rá. Mercikémmel terveztünk egy s más dolgot. Én meg is valósítottam a rám eső részét. Úgy leittam magamat,hogy nem is emlékszek semmire csak arra,hogy alig akartak beengedni a koncertre. Nem is nagyon akarom megtudni mert ha iszom mindig kibújok a bőrömből és minden hülyeséget csinálok. xD
Ahogy ez az este is lezajlott másnap úgy fájt a nyakam az izomláztól,hogy le se bírtam hajtani. Még most is fáj,de nem annyira. Teljesen kitomboltam magam. xD
2010. január 18., hétfő
UTAZUNK!!!!!!
Azt nem is írtam,hogy miért megyünk. Persze,hogy táncolnunk kell méghozzá 15 percen keresztül. Nem lesz piskóta az biztos. Már 4 éve nem néptáncoltam és a gondolat,hogy újra bele kell bújni azokba a kényelmetlen ruhákba és a fejünk szét fog feszülni nem valami kellemes. De ez akkor sem tántorít el. Menni fogok ott leszek és büszkék lesznek rám...főleg az igazgató,hogy még az általános utolsó évében is kiteszek magamért. Senki nem mondhatja azt rám,hogy lusta és hülye vagyok. Ennyi lenne...
2010. január 17., vasárnap
Hétvége? Ez hétvége? -.-"
Most jön még csak a Krszti. Szerencsére ő nem tett kárt bennem testileg csak lelkileg. Van egy lávalámpám *_* amit leraktunk a földre és körbeültük. Úgy is már sötétedett úgyhogy nagyon jó volt. El kezdett egy állati rémisztő történetet. Ez még semmi volt,de az Ádámé...az kiverte nálam a biztosítékot. A második történet közben amit mondott magától kinyílt az ajtóm. Nem hallottunk sem mozgást. Azt hittük,hogy a tesóm,Gábor gépezik hátul (régi házunk) és,hogy nem is figyel ránk,de nem az a vadállat pingpong labdával dobálta az ajtómat és mi meg besz**tunk a félelemtől. Aztán az Ádámnak ment a busza úgyhogy a vérfagyasztó 1 km-es utcán kellett végig mennünk. Visszafele Krisztivel futottunk mert követett minket egy részeges hapsi. RÉMISZTŐ VOLT!
Amint hazaértünk nem tettünk mást minthogy felmentünk BK-ra és egy darabig punnyadtunk ott. Aztán éjjel semmit sem aludtunk mert néztük a tv-t és csokit zabáltunk. Persze hajnali 5-kor elaludtunk és 7:10-kor keltünk. És 7:45-kor ment a buszunk. Vagy is jól elaludtunk és rohantunk h elérjük. 9:45-kor négyen találkoztunk a mozi előtt,Lilla(osztálytárs),Kriszti,Ádám és én. Megvettük a jegyeket és 10:45-re mentünk az Avatárra. Nagyon jó volt csak a hülye 3D-s szemüveg nagyon zavart. A film után haza mentünk mindannyian és én ledőltem aludni mert eléggé kifáradtam. 16 óra nem tom mikor keltem fel....de eléggé sietnem kellett elkészülnöm mert 17:00-ra mentünk a tesóm szalagavatójára.
Az is jó volt szó szerinte elsírtam magam amikor feltűzték a szalagot a tesómra...Erről elég ennyit tudni.
Üdv....
Jó olvasást ha van mit. :p