Egy hónappal 101. születésnapja előtt, hétfő este meghalt Miep Gies, az az asszony, aki megőrizte Anne Frank naplóját - közölte a második világháború megrázó sorsú zsidó áldozatának amszterdami emlékmúzeuma.

1987. május 5-i kép Miep GIES-ről amint férjével Jan GIES-szel a Frank család egykori rejtekhelye előtt áll
MTI/EPA - Dick Coersen
Miep Gies volt az, aki a család rejtekhelyének felfedezése után összegyűjtötte a tizenéves Anne szétszórt papírjait és feljegyzéseit, majd olvasatlanul elzárta őket egy fiókba a kislány visszatérésére várva.
Anne azonban hét hónappal az elfogását követően tífuszban meghalt a bergen-belseni koncentrációs táborban, mindössze két héttel azelőtt, hogy brit és kanadai katonák felszabadították volna a tábort.
Gies a kislány apjának adta a papírokat, aki a padlásszobában bujkáló nyolc ember közül egyedüliként élte túl a megpróbáltatásokat. A feljegyzések 1947-ben jelentek meg könyv formájában, az Egy fiatal lány naplója címet később Anne Frank naplójára változtatták. Ez volt az első holokauszttal foglalkozó mű, amely széles érdeklődést keltett, a több tucatnyi nyelven megjelenő könyv tízmilliós példányszámban kelt el.
A háború után Miep Gies a könyvet összeállító Otto Franknak dolgozott, népszerűsítette a naplót és megválaszolta a világ minden tájáról érkező leveleket. Frank 1980-ban bekövetkezett halála után tovább kampányolt a holokauszttagadók ellen, és cáfolta az állításokat, melyek szerint a napló hamisítvány lenne.