Igazából nem tudom milyen címet adjak ennek a bejegyzésemnek. Azt sem tudom miért írok. Semmit sem tudok. Még azt sem, hogy milyen érzések kavarognak bennem. Hülyének érzem magam, aki idióta, akit sokan utálnak és, aki visszahúzódó.
Pár másodperce gondolkoztam el azon, hogy mi lenne akkor, ha meghalnék? Semmi.
Mi lenne akkor, ha bedrogoznék és az egyik árokban kötnék ki, haza se mennék soha többé? Semmi.
Kinek hiányoznék? Senkinek.
Mit csinálok én itt a földön? Semmit.
Miért élek? Semmiért.
Nem is tudom, hogy mit mondjak még erre. Elkeseredtem. Már nem vagyok az a virgonc,kedves,aranyos,tündéri lányka aki 7-ig egész általánosban voltam.
Nem, most már az vagyok aki, állandóan keserű,szomorú,boldogtalan,felületes,visszahúzódó,magába zárkózott,rossz útra tévedt lány.
Más fél év. Ezt tette velem egy kibaszott másfél év! Nem is értem, hogy bírom még. Lehet azért mert vannak olyan emberek, akik fontosak a számomra? Nem tudom. Nem tudok semmit. NEM TUDOM! Nem is érdekel. Már semmihez sem tudok pozitívan hozzáállni. Nincs már erőm hozzá. Bevallom nem rég néztem végig a "legjobb barátnőim" adatlapját facebookon és egyikkel sem. Egyikkel sem beszéltem úgy igazán. Utoljára szilveszter után az egyikkel telefonáltam, de ennyi. Nem keressük egymás társaságát semelyikkel sem. Látszik, hogy már nem kellek nekik. De viszont nekem kellenek, hogy lelkileg újra rendbe jöjjek. Na, jó ez kicsit túlzás volt. Én már nem tudok rendbe jönni. Aki a szívemet és a lelkemet összetudná ragasztani az nem is létezik. Olyan ember nincs....
Egy reménytelen, elfuserált, szerencsétlen ember vagyok, aki csak úgy van és pazarolja mások idejét...
Elmarok magam mellől mindenkit. Nem tudok mit mondani az úgynevezett barátaimnak. Egyszerűen nem megy. Ha ki akarok valamit mondani akkor összeszorul a torkom, a gyomromban egy hatalmas csomó keletkezik és mást mondok ahelyett, amit kigondoltam. Egyszerűen képtelen vagyok kiönteni valakinek a szívemet. Gondolkoztam már azon, hogy pszichológus, de ha a barátaimnak menne, egy idegennek, hogyan sikerülne engem megtörnie?
Nem értem amúgy. Mi értelme van az agyturkászoknak? Nálam semmi. A nagy semminek nálam akkora fogalma van, mindent beletudok sorolni. Magamtól elkezdve a végtelen nem is vágom meddig. :\
C.
Ne add fel kicsi lány! Pontosan tudom, mit érzel. Én major depressziós votlam---ööö még vagyok, csajk épp gyógyuló fázisban, bár tegnap előtt bőgtem egy méreteset, plusz anorexia nervosa, bár abból is gyógyulok, 92 kilóról visszahíztam 47-re, bár vannak olyan pillanatok, amikor még megfordul a fejemben a nem evés. A lényeg, hogy vagdostam magam, kórházba kerültem...ratata. Évet kell ismételnem, mert egy egész félévet hiányoztam a suliból, és ezért nem tudok érettségizni az idén. Remek pszichiáterem van, imásom, és mindig alig várom, hogy beszélhessek vele. Megértő, sugárzik belőle a kedvesség, és rengeteget segített. Az agyadban vagy egy bizonyos kapcsoló, ami sok időt vesz igénybe, míg át tudod kapcsolni. A pszichológus és a pszichiáter nem hülyeség. Hidd el, értenek hozzá, és segítenek.
VálaszTörlés39 kilóról, sorry xD
VálaszTörlésHát nem tudom. Minden nap megfordul ez a fejemben és egyre zavaróbb. Szeretet hiányom is lett, úgy érzem mindenki utál, a tanárom a szemembe mondta, hogy nem igazi a mosolyom, sok gondom van amit ide le se írok, megtartom inkább magamban. Ez már két éve tart és nem tudom mit csináljak. Olyan sokszor kerestem pszihológus után, fel is hívtam párat de nem mentem el. Félek tőlük, félek, hogy nem értenek meg és, hogy elemeznek. :S
VálaszTörlésEzért nem is próbálkozok már velük és ezért kezdek bekattanni, mostanában egyre többször hallom azt, hogy van e valami baj? Ha igen akkor mond el. De én képtelen vagyok rá. Mondanám, de nem bíírom.
Az- az én legnagyobb gondom, hogy nem bízok meg senkiben sem. Azt sem tudom mi az! xD
Uh, nekem is van két olyan osztálytársam akik fél évet hiányoztak, de azt nem tudom miért. Szerencsére még csak 9-esek vagyunk. :) De te. Szegény. Ez eléggé rossz. :S
Remélem hamar kigyógyulsz még ha nem is teljesen. ^^